|
Az emberekkel történő kapcsolatteremtés mindig is érdekelt, és szerettem volna olyan munkát végezni, ahol hasznosnak érezhetem magam azáltal, hogy segítek másoknak.
1999-ben végeztem el a Reiki 1 tanfolyamot, ezzel kezdődött minden. A kilencvenes években egyre többet lehetett hallani arról, hogy a fizikai tüneteket okozó betegségeknek sok esetben lelki hátterük van. Egyre több, a hagyományos gyógyászatban elismert orvos nyilatkozott úgy, hogy a betegségek nagy százaléka nem a fizikai, sokkal inkább a pszichológiai valónkban, a stresszhelyzetekben, tartós szorongásban, bizonytalanság-érzésben gyökerezik.
Ahogy ennek hatására elkezdtem figyelni magamat, saját testemen kellett tapasztaljam ennek az állításnak a helyességét. Egy bizonytalan, kellemetlen élethelyzetben (pl. rossz munkahelyi légkör) sokkal hamarabb legyőz bennünket például egy influenza. Mivel mindig is szociálisan érzékeny embernek tartottam magam, jó érzéssel tölt el, ha segíthetek másokon. Ez a területe a gyógyászatnak kifejezetten érdekelt, ezért 2009-ben elvégeztem a Holisztikus Oktatási Központ One Brain kineziológiai képzését. Azóta is igyekszem kineziológiai ismereteimet folyamatosan bővíteni, fejlődni a szakmámban annak érdekében, hogy minél hatékonyabban tudjak segítséget nyújtani a hozzám fordulóknak.
Bízom benne, hogy sikerült közérthetően, mégis szakmailag megfelelően összeállítani a honlap tartalmát és az itt olvasottak meggyőzik Önt arról, hogy ha kineziológusra van szüksége, hozzám bizalommal fordulhat.
Honlapomon megismerkedhet a kineziológiai mibenlétével, illetve azzal, hogy milyen élethelyzetekben ajánlott kineziológus segítségének igénybevétele.
"Az empátia több a szavaknál, az érzékeken keresztül fogja fel és kommunikál"
(Fekete Éva)
|
|