Kineziológia

Gyerekkorban magunkba szívtuk szüleink mintáit, hitrendszerüket, viselkedésüket, eltanultuk legyen az példamutató, vagy negatív minta, a gyerek másol. A szülő igyekszik, minden tudásával jó példamutatásával felnevelni gyermekét, akaratlanul is adódhat olyan helyzet, ami nem jó hatással van a gyermek fejlődésére. Elvárták, hogy mi legyünk a legjobbak, legügyesebbek, próbáltak minket motiválni, persze mindenki más módszereket bevetve, megkapjuk a hőn áhított játékot, ki így ki úgy.

Azt akarták, hogy tökéletesek legyünk az ő módjukon; mi viszont csak annyira voltunk tökéletesek, amennyire saját módunkon tudunk. A gyerek nem azért hazudik, mert neki így jó, ő csak azt a képet tartja fenn, amiről ő azt hiszi így odafigyelnek rá, ő is ér annyit, mint aki jobb nála, mert azt gondolja ő kevésbé értékes ügyesebb társainál. Sokan közülünk főleg férfiak, lemondtak arról, hogy kifejezzék érzéseiket, mintsem, hogy további kritikáknak, javítgatásoknak és elítéléseknek tegyék ki magukat. Vannak, akik úgy gondolják, mindent megtesznek, és sosem elég, ezt látván így inkább különböző módokat keresnek arra, hogy a lehető legkevesebbet tegyük.

Az ígéret földét szerintem egy páran már jártak, vagy úgy mond hangot adtak neki. Hogyan tudnánk elkerülni a zavart, ha ilyen sok eltorzult adattal állunk szemben? Ezek után, hogy bízzon az ember önmagában és másokban? Senki sem tanítja meg a gyereket arra, hogyan kezelje az aggodalmakat és a depressziót, hogy ne féljen, hiszen lássuk be a szülő is fél. Nehéz olyasvalamire tanítani, amitől mi magunk is nehezen nézünk szembe. A gyerek eltanulja a jó viselkedést, ugyanúgy a rosszat is. Szoktuk mondani olyan, mint, az apja, még az orrát is úgy húzza fel; ismerős? Jutalmazásra és büntetésre használták a szeretet. Ha kegyetlenek voltak hozzánk, mi továbbadtuk ezt a kegyetlenséget kisebb gyerekeknek, állatoknak, rovaroknak. Még ha ellent is mondtunk a felnőttek viselkedésének, megtanultuk, hogy így kell viselkedni annak érdekében, hogy fennmaradjunk ezen a világon. Még ha szüleinktől nem is láttuk az erőszakot, ott a tv a mozi, mely tökéletesen hozza, és megzavarja a világról alkotott képet.

Vannak akik felnőve felismerik, hogy a tökéletesség kergetése milyen kimerítő, és elérhetetlen, megtanultuk, hogy feleljünk meg bármi áron. Mindenki felteheti magának a kérdést, megéri? Könnyebb azt mondani igen akkor boldog leszek, ha ………, ezt és ezt elértem. De ébredhetünk úgy is, hogy semmi sem elég, mindig kell utána is valami, amit kergethetünk, újabb vágyak hajszolásával. Mi lett volna, ha valaki megtanított volna bennünket gyerekként arra, hogy minden emberi lénynek van Választása., hogy mit tegyen, hogy a hiedelmek változnak a tapasztalattal és tudással? Mi lenne, ha a szülők megtanítanák gyerekeiket arra, hogy mint egyéniségek, csak magunk vagyunk a boldogság Forrása, az egészség forrása és a jobbá válás forrása. Legyen erőnk elfogadni más hitrendszerét, mindenki saját szemével látja a világot, ahogy mi is. Ennek a módszernek a lényege az, hogy aktiváljuk belső energiánkat, felismerjük képességeinket, önbizalmat, önértékelést helyre állítani, és egyúttal az önismeret fontosságára ébreszt.

Amikor a Test, a Tudat és a Lélek harmóniába, összhangba kerül, elég magabiztosak leszünk ahhoz, hogy életünket jobbra fordítsuk, ez által elég energiánk lesz, hogy a minket körülvevő környezetünket is megváltoztassuk. Mindenki maga dönti el, mit választ, mert az érték bennünk vannak.